„Az anyanyelvi alapok megfelelő ismerete feltétele bármely idegen nyelv elsajátításának. „(NAT-tervezet 29. oldal) Ezt a gondolatot azért emeltem ki, mert akár mottónk is lehetne. „Az anyanyelvi képzés befolyásolja és segíti a többi műveltségterület elsajátítását, ezért az anyanyelvi kompetencia fejlesztése valamennyi műveltségi terület feladata.” (NAT-tervezet 29. oldal) Ezzel teljesen egyet lehet érteni, kérdés, a gyakorlatban mennyire lehet megvalósítani. A fejlesztési feladatokat jónak tartom, bár az irodalmi kompetenciák terén túl magas követelményeket állít. Szép célok, de ehhez valószínűleg nem tudnak megfelelő óraszámot biztosítani. A szövegértés és szövegalkotás tanítása szintén fontos cél, ugyanakkor, mivel ez kiemelten fontos feladat, a heti 1 nyelvtan óra keretein belül szinte lehetetlen megvalósítani. Az anyanyelvi kultúra, ismeretek az anyanyelvről című fejezet célkitűzéseit reálisnak tartom. Az irodalmi részhez: „A magyar és a világirodalmi művek olvasása, és, értelmezése része a tanulók általános műveltségének. Lehetővé teszi az esztétikai, erkölcsi, kulturális értékek, a kánon megismerését és a róluk szóló diskurzusba való bekapcsolódást.” (NAT-tervezet 30. oldal) Jó lenne tudni, mi a kánon. Miért pont ezen szerzők és ezek a művek szerepelnek a NAT-ban? Egy részükkel egyet lehet érteni, de nagyon sok helyen lehetne vitatkozni a tervezettel. Jobbnak tartanám, ha nem határozná meg ennyire kategorikusan (legalább a versek esetén) a tanítandó műveket. Összességében véve magát a felsorolt tananyagot soknak tartom. Ennek elvégzéséhez nem elég a heti 3 óra, úgy, hogy közben képességeket (lásd: kulcskompetenciák) is kellene fejlesztenünk.
Fontos kérdés, hogy a célokban megfogalmazott alapelvek érvényesítéséhez megszületnek-e azok a döntések, amelyek a megfelelő órakeretet biztosítják. Alapelvek, célok (29-30. oldal).
"Úgy látom,mintha megfordult volna a cél-eszköz/módszer viszony, az előző kompetencia(és gyerek-)központú, ez meg (megint, mint régebben)tananyagközpontú tervezet."
Itt válaszolok erre. Azt nem tudom, hogy a természettudományok terén hogy van, de a magyarral kapcsolatban nekem az a véleményem, hogy egyszerre akarják mindkettőt, ami lehetetlen. Az tény, hogy a kompetenciafejlesztéshez kell ismeret is, az ismeretátadó oktatáshoz azonban nem szükséges kompetenciafejlesztés. Tehát szerintem elhibázott az a szemlélet, hogy a tananyagközpontú szemléletet ötvözni akarják a kompetenciafejlesztéssel.
Ebben az új tervezetben sem akarják mellőzni a kompetenciafejlesztést, szerintem kooperatív módszereket is emlegetnek,ebben ugye egyetértünk (ötvözik-mondtad).Tehát a tananyag elsajátítását nem kell feltétlen frontális munkában megszervezni(pl. előírnak önállóan elvégzendő kísérleteket, jegyzőkönyv írást, stb.) A felvázolt tananyagmennyiség és a várható osztálylétszámok ismeretében azonban megint az a kérdés merül fel: mikor? A saját farkába harapó kígyó...
A kérdés, hogy szükséges-e szembeállítanunk a kompetenciafejlesztést a műveltséganyag elsajátíttatásával. Másképp megfogalmazva, lehetséges-e képességfejlesztés (kompetenciafejlesztés) bármiféle műveltségtartalom nélkül. A kettő arányos ötvözete hozhatna valami minőséget is. A tervezetből én nem a korszerű pedagógiai eljárások, technikák megsemmisítését olvasom ki. Azért sem, mert az én információim szerint nagyrészt ugyanaz a szakértői gárda (Kaposi vezetésével)alakította ki az új tervezetet, amelyik 2003-ban a kompetencialapú tantervet készítette. A tervezetben is hangsúlyosan fogalmazódik meg a kompetenciafejlesztés. Úgy gondolom, hogy a korszerű módszerek alkalmazása egyébként sem a tanterv, hanem sokkal inkább a pedagógusképzés és továbbképzés minőségének függvénye.
A tervezet emlegeti, hogy a célok alkalmazásában kellően nyitottnak kell lenni. Vagyis ez némileg ellentmond annak az alapvetésnek, hogy mindenhol egy adott időben ugyanaz a tananyag. Egyrészt meghatározza, ahogy korábban meg is említettétek, elég sarkalatosan a szerzőket, sőt konkrét műveket, de kiemeli, hogy nyitottságot kell tanúsítani. Emlegettétek a kígyót és az ő farkát…. Mivel nem minden iskolában, még egy iskolatípuson belül sem azonos a gyerekanyag, az alap, amire lehet építkezni, hivatkozni, így minden területen bizonyos eltérési rugalmasságra lenne szükség. És nem pusztán a hangzatos alapelv szintjén, hanem a gyakorlatban is. Ezt a rugalmasságot, ami elvileg elvárt és kötelező jellemzője egy pedagógusnak, egy iskolának, szóval ezt a rugalmasságot nem biztosítja a megvalósulás szintjén akkor, ha ennyire meghatároz és megköt a tananyagban. Folytatom majd...
A tananyagi kereteknél bizonyos területeken erőteljesen meghatároz konkrét műveket (főleg lírai pályaműveknél: pl. Petőfi, Arany), és olyanokat is, amik bár szépek, jelentősek, vállalhatók, de egyrészt ízlés kérdése, hogy tanítja az adott tanár vagy sem, és inkább mást választana; másrészt pedig ezeket eddig a forgalomban lévő tankönyvek nem elemezték. Felmerül a kérdés, miért éppen ezeket emelik ki? Tetszetős megoldás azonban az, hogy 20. századnál felsorol több szerzőt, és az elég bő listából lehet választani. Ott szerintem sokféle ízlés érvényesülhet, vagyis elég jelentős a szabadság. Kortárs alkotóknál pedig teljesen szabad kezet ad, ami szintén szimpatikus ötlet.
A szerzők és művek tantárgyi minimumként meghatározott részéről bizonyára sokat fogunk gondolkodni. Miért épp az a szerző? Miért épp az a műve? Ugyanis ez ízlésbeli kérdéseket érint szerintem is. Példaként egy személyes fanyalgás. Nem gondolom, hogy egy 17 éves diák számára épp az Ősz és tavasz között című verssel közelíthető meg leginkább Babits sokszínű költészete. Találtam volna kötelező minimumként mást…
A differenciálás nem pusztán lehetőségként, de kötelességként jelenik meg az általános részben, mint ahogy az is, hogy minden tanuló képességbeli és társadalmi különbözőségeire figyelni kell. Alapvetésként tehát megjelenik a bármilyen területen hátrányos helyzetű gyerekek, tanulási zavarral rendelkezők fejlesztése, csak az a kérdés, hogy az órakeret ad-e majdan erre valós lehetőséget. Vagyis a régi gond, a gyakorlatban a maximálisan vállalható célkitűzések vajon tudnak-e érvényesülni vagy megelégszünk a puszta írásban való rögzítésével?
Egyetértek az előttem szólóval, magam is ellentmondást érzek abban, hogy a nat-tervezet egyszerre vár el rugalmasságot az instrukciók szintjén, ugyanakkor "köt meg pedagóguskezet", amikor ilyen részletesen határoz meg tanítandó irodalmi műveket. Ugyanakkor az is tény, hogy ez a korlátozás csak bizonyos korszakokra illetve területekre igaz, és például a 20. század illetve a kortárs alkotók tanításához nagyobb szabadságot biztosít a tervezet a tanároknak.
Nem tartom rossz dolognak azt, hogy a tervezet részletesen kitér a kulcsfogalmakra, műfajokra, korszakokra illetve témakörökre, hiszen a törvényalkotó ezzel a gesztussal voltaképp beemeli a nat-ba az érettségin elvárt követelményeket. Ezeket pedig eddigi munkánk során is nyilvánvalóan szem előtt kellett tartanunk.
Örömmel látom én is, hogy megnevezték a középiskolában feldolgozandó irodalmi műfajokat: (anekdota, ballada, elbeszélés, elbeszélő költemény, eposz, legenda, levél, mítosz, napló, novella, paródia, példázatos történet, regény, szociográfia, utópia, dal, elégia, ekloga, epigramma, episztola, óda, rapszódia, himnusz, zsoltár, drámai költemény, komédia, tragédia, értekező próza, esszé), valamint az irodalmi szöveg poétikai sajátosságaira vonatkozó fogalmakat is.
A korszakok, korstílusok, stílusirányzatok (antikvitás, középkor, reneszánsz, barokk, felvilágosodás, romantika, realizmus, modernség, posztmodern), a Nyugat korszaka mellett a népi írók mozgalma, valamint a határon túli magyar irodalom is helyet kapott a tervezetben.
Fontosnak tartom, hogy beemelték a szépirodalmi művek, részletek szöveghű felidézését. Teljes lírai műveket kér a tervezet memoriterként az érettségi életművek témakörének valamennyi szerzőjétől (Ady Endre, Arany János, Babits Mihály, József Attila, Kosztolányi Dezső és Petőfi Sándor művei.) A többi 14 mű és az epikai, drámai művek részletei - nagyon helyesen - szabadon választhatóak.
A konkrétan megnevezett szerzők és művek esetében déjá vu érzésem volt. Mintha ugyanezeket láttam volna a 80-as évek tantervében is. Pedig ráfért volna egy kis frissítés. Tehát a kánon átalakításával együtt járó konfliktusokat a tervezet készítői nem vállalták fel. Pozitívum viszont, hogy a pedagógus élhet szabadságával is. Érdemes lenne minden egyes esetben végigvenni, hogy hány százalékos ez a szabadság.
A NAT eddig is egy, mondhatni tágabb, a fejlesztési célokat és kulcskompetenciákat kijelölő tartalommal bírt. Számomra elsősorban az a kérdés, hogy a továbbiakban milyen kerettantervi lehetőségeket kínálnak fel az iskolák részére. Úgy vélem, ezek még egyrészt hozhatnak számunkra meglepetést, hiszen minden egyes műveltségterületet befolyásolhatnak óraszámban és a célok pontos meghatározásában is.
Módszer és célok összeegyeztethetőségéről: Én sem látom érintettnek - korlátozottnak ezt a kérdést. Arról, hogy a tananyagot egy adott órán milyen módszerekkel és technikákkal igyekszem elsajátíttatni a tanulókkal, továbbra is személyes, illetve munkaközösségi felelősség marad.
Tananyag pontosabb megjelöléséről: Az elsajátítandó művek konkrét megjelölését már jelezték számunkra előre. Ezzel kapcsolatban egyetértek az előttem hozzászólókkal, miszerint ellentmond egymásnak a konkrét műkijelölés és a kompetenciaalapú oktatás céljai, alapelvei. Induljunk ki abból, hogy a kánon nem lehet kizárólagos, mert 1. változik, 2. nincs egy olyan zsinórmértékünk, amely mindenki számára egységesen elfogadható lenne. Egymás mellett él több, közmegegyezésen alapuló válogatása a szépirodalmi műveknek annak függvényében, hogy a kanonizáció tekintetében mely elemek jelennek meg hangsúlyosan - ezek lehetnek az európaiság, a nemzet, az egyén stb.
A NAT-ban meghatározott alapelvek, célok közül kiemeltem 3 bekezdést, amelyek úgy vélem, e fenti állítással összhangban vannak:
"Az anyanyelvnek kulcsszerepe van a kulturális önazonosság, tudatosság és kifejezőképesség, az erkölcsi, az esztétikai, a történeti és a kritikai érzék kialakításában is. Az anyanyelvnek mint rendszernek a biztos tudása, az anyanyelvi készségek birtoklása segíti a társadalom közösségeiben való aktív részvételt, valamint meghatározó szerepe van a társadalom értékeinek létrehozásában, megvitatásában, közössé tételében és alakító áthagyományozásában." NAT 28. old.
"Az anyanyelvi és irodalmi nevelés elválaszthatatlan egységet alkot. Az irodalmi művekkel folytatott aktív párbeszéd révén jön létre a kapcsolat a múlt, a jelen és a jövő között. A jelentős művek szembesítik a befogadót az élet alapvető kérdéseivel, biztosítva a kultúra folytonosságát és folyamatos megújulását. Segítenek az emberi és társadalmi problémák megértésében, átélésében, a saját és más kultúrák megismerésében, az én és a másik közötti különbség megfogalmazásában és tiszteletében. Az irodalmi alkotások fejlesztik az emlékezetet, az élmények feldolgozásának és megőrzésének képességét, hozzájárulnak ahhoz, hogy a diákokban megteremtődjék a hagyomány elfogadásának és alakításának párhuzamos igénye." NAT 28-29. old.
"Az így megszerzett tudásnak nagy szerepe van az érzelmi élet gazdagításában válásában, az empátia fejlődésében. Lehetőséget teremt az ön- és emberismeret, a képzelet, a kreativitás és a kritikai gondolkodás fejlesztésére, miközben a tanulók megismerik a sokoldalú és sokjelentésű hagyomány fogalmát, a nyelvi és művészi konvenciókat." NAT 29. old.
E kiemelt célok, alapelvek - véleményem szerint - azonban akkor érvényesülhetnek,ha a hangsúlyt a művekkel való párbeszédre helyezzük, az egyetlen, megmásíthatatlannak, változatlannak megmutatott kánonnal szemben.
„Az anyanyelvi alapok megfelelő ismerete feltétele bármely idegen nyelv elsajátításának. „(NAT-tervezet 29. oldal)
VálaszTörlésEzt a gondolatot azért emeltem ki, mert akár mottónk is lehetne.
„Az anyanyelvi képzés befolyásolja és segíti a többi műveltségterület elsajátítását, ezért az anyanyelvi kompetencia fejlesztése valamennyi műveltségi terület feladata.” (NAT-tervezet 29. oldal)
Ezzel teljesen egyet lehet érteni, kérdés, a gyakorlatban mennyire lehet megvalósítani.
A fejlesztési feladatokat jónak tartom, bár az irodalmi kompetenciák terén túl magas követelményeket állít. Szép célok, de ehhez valószínűleg nem tudnak megfelelő óraszámot biztosítani.
A szövegértés és szövegalkotás tanítása szintén fontos cél, ugyanakkor, mivel ez kiemelten fontos feladat, a heti 1 nyelvtan óra keretein belül szinte lehetetlen megvalósítani.
Az anyanyelvi kultúra, ismeretek az anyanyelvről című fejezet célkitűzéseit reálisnak tartom.
Az irodalmi részhez:
„A magyar és a világirodalmi művek olvasása, és, értelmezése része a tanulók általános műveltségének. Lehetővé teszi az esztétikai, erkölcsi, kulturális értékek, a kánon megismerését és a róluk szóló diskurzusba való bekapcsolódást.” (NAT-tervezet 30. oldal)
Jó lenne tudni, mi a kánon. Miért pont ezen szerzők és ezek a művek szerepelnek a NAT-ban? Egy részükkel egyet lehet érteni, de nagyon sok helyen lehetne vitatkozni a tervezettel. Jobbnak tartanám, ha nem határozná meg ennyire kategorikusan (legalább a versek esetén) a tanítandó műveket.
Összességében véve magát a felsorolt tananyagot soknak tartom. Ennek elvégzéséhez nem elég a heti 3 óra, úgy, hogy közben képességeket (lásd: kulcskompetenciák) is kellene fejlesztenünk.
Fontos kérdés, hogy a célokban megfogalmazott alapelvek érvényesítéséhez megszületnek-e azok a döntések, amelyek a megfelelő órakeretet biztosítják. Alapelvek, célok (29-30. oldal).
TörlésUgyanez a helyzet a term.tud terén is!
VálaszTörlésIgen, mindenhol.
TörlésAzt írtad:
"Úgy látom,mintha megfordult volna a cél-eszköz/módszer viszony, az előző kompetencia(és gyerek-)központú, ez meg (megint, mint régebben)tananyagközpontú tervezet."
Itt válaszolok erre. Azt nem tudom, hogy a természettudományok terén hogy van, de a magyarral kapcsolatban nekem az a véleményem, hogy egyszerre akarják mindkettőt, ami lehetetlen.
Az tény, hogy a kompetenciafejlesztéshez kell ismeret is, az ismeretátadó oktatáshoz azonban nem szükséges kompetenciafejlesztés. Tehát szerintem elhibázott az a szemlélet, hogy a tananyagközpontú szemléletet ötvözni akarják a kompetenciafejlesztéssel.
Ebben az új tervezetben sem akarják mellőzni a kompetenciafejlesztést, szerintem kooperatív módszereket is emlegetnek,ebben ugye egyetértünk (ötvözik-mondtad).Tehát a tananyag elsajátítását nem kell feltétlen frontális munkában megszervezni(pl. előírnak önállóan elvégzendő kísérleteket, jegyzőkönyv írást, stb.) A felvázolt tananyagmennyiség és a várható osztálylétszámok ismeretében azonban megint az a kérdés merül fel: mikor? A saját farkába harapó kígyó...
TörlésA kérdés, hogy szükséges-e szembeállítanunk a kompetenciafejlesztést a műveltséganyag elsajátíttatásával. Másképp megfogalmazva, lehetséges-e képességfejlesztés (kompetenciafejlesztés) bármiféle műveltségtartalom nélkül. A kettő arányos ötvözete hozhatna valami minőséget is.
TörlésA tervezetből én nem a korszerű pedagógiai eljárások, technikák megsemmisítését olvasom ki. Azért sem, mert az én információim szerint nagyrészt ugyanaz a szakértői gárda (Kaposi vezetésével)alakította ki az új tervezetet, amelyik 2003-ban a kompetencialapú tantervet készítette. A tervezetben is hangsúlyosan fogalmazódik meg a kompetenciafejlesztés. Úgy gondolom, hogy a korszerű módszerek alkalmazása egyébként sem a tanterv, hanem sokkal inkább a pedagógusképzés és továbbképzés minőségének függvénye.
A tervezet emlegeti, hogy a célok alkalmazásában kellően nyitottnak kell lenni. Vagyis ez némileg ellentmond annak az alapvetésnek, hogy mindenhol egy adott időben ugyanaz a tananyag.
VálaszTörlésEgyrészt meghatározza, ahogy korábban meg is említettétek, elég sarkalatosan a szerzőket, sőt konkrét műveket, de kiemeli, hogy nyitottságot kell tanúsítani.
Emlegettétek a kígyót és az ő farkát….
Mivel nem minden iskolában, még egy iskolatípuson belül sem azonos a gyerekanyag, az alap, amire lehet építkezni, hivatkozni, így minden területen bizonyos eltérési rugalmasságra lenne szükség. És nem pusztán a hangzatos alapelv szintjén, hanem a gyakorlatban is.
Ezt a rugalmasságot, ami elvileg elvárt és kötelező jellemzője egy pedagógusnak, egy iskolának, szóval ezt a rugalmasságot nem biztosítja a megvalósulás szintjén akkor, ha ennyire meghatároz és megköt a tananyagban.
Folytatom majd...
A tananyagi kereteknél bizonyos területeken erőteljesen meghatároz konkrét műveket (főleg lírai pályaműveknél: pl. Petőfi, Arany), és olyanokat is, amik bár szépek, jelentősek, vállalhatók, de egyrészt ízlés kérdése, hogy tanítja az adott tanár vagy sem, és inkább mást választana; másrészt pedig ezeket eddig a forgalomban lévő tankönyvek nem elemezték.
VálaszTörlésFelmerül a kérdés, miért éppen ezeket emelik ki?
Tetszetős megoldás azonban az, hogy 20. századnál felsorol több szerzőt, és az elég bő listából lehet választani. Ott szerintem sokféle ízlés érvényesülhet, vagyis elég jelentős a szabadság.
Kortárs alkotóknál pedig teljesen szabad kezet ad, ami szintén szimpatikus ötlet.
A szerzők és művek tantárgyi minimumként meghatározott részéről bizonyára sokat fogunk gondolkodni. Miért épp az a szerző? Miért épp az a műve? Ugyanis ez ízlésbeli kérdéseket érint szerintem is. Példaként egy személyes fanyalgás. Nem gondolom, hogy egy 17 éves diák számára épp az Ősz és tavasz között című verssel közelíthető meg leginkább Babits sokszínű költészete. Találtam volna kötelező minimumként mást…
TörlésA differenciálás nem pusztán lehetőségként, de kötelességként jelenik meg az általános részben, mint ahogy az is, hogy minden tanuló képességbeli és társadalmi különbözőségeire figyelni kell.
VálaszTörlésAlapvetésként tehát megjelenik a bármilyen területen hátrányos helyzetű gyerekek, tanulási zavarral rendelkezők fejlesztése, csak az a kérdés, hogy az órakeret ad-e majdan erre valós lehetőséget. Vagyis a régi gond, a gyakorlatban a maximálisan vállalható célkitűzések vajon tudnak-e érvényesülni vagy megelégszünk a puszta írásban való rögzítésével?
Egyetértek az előttem szólóval, magam is ellentmondást érzek abban, hogy a nat-tervezet egyszerre vár el rugalmasságot az instrukciók szintjén, ugyanakkor "köt meg pedagóguskezet", amikor ilyen részletesen határoz meg tanítandó irodalmi műveket. Ugyanakkor az is tény, hogy ez a korlátozás csak bizonyos korszakokra illetve területekre igaz, és például a 20. század illetve a kortárs alkotók tanításához nagyobb szabadságot biztosít a tervezet a tanároknak.
VálaszTörlésNem tartom rossz dolognak azt, hogy a tervezet részletesen kitér a kulcsfogalmakra, műfajokra, korszakokra illetve témakörökre, hiszen a törvényalkotó ezzel a gesztussal voltaképp beemeli a nat-ba az érettségin elvárt követelményeket. Ezeket pedig eddigi munkánk során is nyilvánvalóan szem előtt kellett tartanunk.
Örömmel látom én is, hogy megnevezték a középiskolában feldolgozandó irodalmi műfajokat: (anekdota, ballada, elbeszélés, elbeszélő költemény, eposz, legenda, levél, mítosz, napló, novella, paródia, példázatos történet, regény, szociográfia, utópia, dal, elégia, ekloga, epigramma, episztola, óda, rapszódia, himnusz, zsoltár, drámai költemény, komédia, tragédia, értekező próza, esszé), valamint az irodalmi szöveg poétikai sajátosságaira vonatkozó fogalmakat is.
VálaszTörlésA korszakok, korstílusok, stílusirányzatok (antikvitás, középkor, reneszánsz, barokk, felvilágosodás, romantika, realizmus, modernség, posztmodern), a Nyugat korszaka mellett a népi írók mozgalma, valamint a határon túli magyar irodalom is helyet kapott a tervezetben.
Fontosnak tartom, hogy beemelték a szépirodalmi művek, részletek szöveghű felidézését.
VálaszTörlésTeljes lírai műveket kér a tervezet memoriterként az érettségi életművek témakörének valamennyi szerzőjétől (Ady Endre, Arany János, Babits Mihály, József Attila, Kosztolányi Dezső és Petőfi Sándor művei.) A többi 14 mű és az epikai, drámai művek részletei - nagyon helyesen - szabadon választhatóak.
A konkrétan megnevezett szerzők és művek esetében déjá vu érzésem volt. Mintha ugyanezeket láttam volna a 80-as évek tantervében is. Pedig ráfért volna egy kis frissítés.
VálaszTörlésTehát a kánon átalakításával együtt járó konfliktusokat a tervezet készítői nem vállalták fel. Pozitívum viszont, hogy a pedagógus élhet szabadságával is. Érdemes lenne minden egyes esetben végigvenni, hogy hány százalékos ez a szabadság.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésA NAT eddig is egy, mondhatni tágabb, a fejlesztési célokat és kulcskompetenciákat kijelölő tartalommal bírt. Számomra elsősorban az a kérdés, hogy a továbbiakban milyen kerettantervi lehetőségeket kínálnak fel az iskolák részére. Úgy vélem, ezek még egyrészt hozhatnak számunkra meglepetést, hiszen minden egyes műveltségterületet befolyásolhatnak óraszámban és a célok pontos meghatározásában is.
VálaszTörlésMódszer és célok összeegyeztethetőségéről: Én sem látom érintettnek - korlátozottnak ezt a kérdést. Arról, hogy a tananyagot egy adott órán milyen módszerekkel és technikákkal igyekszem elsajátíttatni a tanulókkal, továbbra is személyes, illetve munkaközösségi felelősség marad.
Tananyag pontosabb megjelöléséről: Az elsajátítandó művek konkrét megjelölését már jelezték számunkra előre. Ezzel kapcsolatban egyetértek az előttem hozzászólókkal, miszerint ellentmond egymásnak a konkrét műkijelölés és a kompetenciaalapú oktatás céljai, alapelvei.
Induljunk ki abból, hogy a kánon nem lehet kizárólagos, mert 1. változik, 2. nincs egy olyan zsinórmértékünk, amely mindenki számára egységesen elfogadható lenne. Egymás mellett él több, közmegegyezésen alapuló válogatása a szépirodalmi műveknek annak függvényében, hogy a kanonizáció tekintetében mely elemek jelennek meg hangsúlyosan - ezek lehetnek az európaiság, a nemzet, az egyén stb.
A NAT-ban meghatározott alapelvek, célok közül kiemeltem 3 bekezdést, amelyek úgy vélem, e fenti állítással összhangban vannak:
"Az anyanyelvnek kulcsszerepe van a kulturális önazonosság, tudatosság és kifejezőképesség, az erkölcsi, az esztétikai, a történeti és a kritikai érzék kialakításában is. Az anyanyelvnek mint rendszernek a biztos tudása, az anyanyelvi készségek birtoklása segíti a társadalom közösségeiben való aktív részvételt, valamint meghatározó szerepe van a
társadalom értékeinek létrehozásában, megvitatásában, közössé tételében és alakító áthagyományozásában." NAT 28. old.
"Az anyanyelvi és irodalmi nevelés elválaszthatatlan egységet alkot. Az irodalmi művekkel folytatott aktív párbeszéd révén jön létre a kapcsolat a múlt, a jelen és a jövő
között. A jelentős művek szembesítik a befogadót az élet alapvető kérdéseivel, biztosítva a
kultúra folytonosságát és folyamatos megújulását. Segítenek az emberi és társadalmi problémák megértésében, átélésében, a saját és más kultúrák megismerésében, az én és a másik közötti különbség megfogalmazásában és tiszteletében. Az irodalmi alkotások fejlesztik az emlékezetet, az élmények feldolgozásának és megőrzésének képességét, hozzájárulnak ahhoz, hogy a diákokban megteremtődjék a hagyomány elfogadásának és alakításának párhuzamos igénye." NAT 28-29. old.
"Az így megszerzett tudásnak nagy szerepe van az érzelmi élet gazdagításában válásában, az empátia fejlődésében. Lehetőséget teremt az ön- és emberismeret, a képzelet, a
kreativitás és a kritikai gondolkodás fejlesztésére, miközben a tanulók megismerik a sokoldalú és sokjelentésű hagyomány fogalmát, a nyelvi és művészi konvenciókat." NAT 29. old.
E kiemelt célok, alapelvek - véleményem szerint - azonban akkor érvényesülhetnek,ha a hangsúlyt a művekkel való párbeszédre helyezzük, az egyetlen, megmásíthatatlannak, változatlannak megmutatott kánonnal szemben.