„ A szülőkkel való együttműködés, a gyermekek családi neveléséhez nyújtott pedagógiai segítség, a szülői vélemények, javaslatok befogadása és hasznosítása a jó nevelés- oktatás nélkülözhetetlen feltétele, ezért az iskolának meg kell teremteni azokat a fórumokat, ahol a szülők és pedagógusok közötti tapasztalatcsere az együttműködés eredményessé válhat.” (6. oldal)
A fenti bevezető sorokat olvasgatva, némi malíciával azt is mondhatnánk, hogy egy kis kerülővel sikerült visszatérni az utópisták gondolati geneziséhez. Amellett, hogy a fenti mondat elég meseszerű, nehezen értelmezhető például az a kitétel, hogy miért csak az iskolának feladata megteremteni a párbeszéd kereteit akkor, amikor a másik oldal meglehetősen inaktív partnernek bizonyul (szülői értekezlet, fogadóóra, elektronikus napló stb…..). Véleményem szerint értékközvetítésre lenne szükség, ha kell, akkor a szülők irányába is. Széleskörű konszenzus alakult ki abban, hogy a fiatalok értékrendjének formálásában több szereplő érintett. Az első –ilyen társadalmi intézmény- a család, amelynek értékorientációs törekvései nem minden esetben egyeznek meg, az iskola által közvetített értékekkel, ebben szerepe lehet a tudás egy bizonyos fokú devalvációjának (vállalkozó család), a közszféra pénztelenségéből fakadó megítélésnek is. A magyarországi civil szféra gyengesége, a szülő-iskola- diák párbeszéd elégtelensége is magyarázatot szolgáltat arra a kérdésre, hogy miért ilyen nagymérvű a meg nem értettség a diák nevelésében, erkölcsi fejlődésében résztvevő két, legfontosabb szereplőnek, a szülőknek és az iskolának. Az oktatási struktúra szinte követhetetlen változásai, az egyre bonyolultabb bürokratikus gátak, a rossz, vagy elégtelen kommunikáció az iskolák részéről mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a szülő ne akarjon, vagy egyre kevésbé tudjon azonosulni az iskola által felvállalt értékekkel. Mindemellett fontos látni azt is, hogy a megélhetési nehézségek sok esetben azt is jelentik, hogy a szülő az iskola bevonásával mintegy felmentve érzi magát a gyereke nevelése alól. A másik fontos, a fiatalok értékrendjét alakítani tudó társadalmi intézmény maga az iskola. A rendszerváltás utáni változások az oktatás minden területén éreztették hatásukat. A szakemberek hiányától kezdve az elemi oktatási lehetőségek fenntartásáig, a sorozatos átszervezésekig számtalan problémával kell(ett) megküzdenie a fenntartóknak. Ebben a versenyhelyzetben, ahol az évenkénti beiskolázási adatok produkálása egy-egy intézmény fennmaradását jelentik, a diák egyre kevesebb figyelmet kap, és tény, hogy bár az iskolák alapító okirataiban számos hangzatos kijelentés szerepel az általuk közvetített értékekről, ezekből nagyon ritkán valósítható meg a töredéke is. Pedig az oktatásszociológiával foglalkozók számára már régóta ismert, hogy a szülők mintaadó szerepét egy bizonyos életkor után az iskolának kell, kellene átvennie.
Már a műveltségterület elnevezése is „félelmet keltő” abban az értelemben, hogy milyen formában lehet szűkíteni azokat a kapcsolodó tudományterületeket, amelyek a témában érintettek. Sehogy. Legalábbis az elvárt céloknál ez nem jelentkezik. Az alábbi mondás jut eszembe mely szerint „sokat markol, de keveset kap”. Olyan tudományterületek kapnának létjogosultságot amelyek önállóan is nehezen férnének be az oktatási struktúrába, de így ömlesztve…..? A versenyistállóknak nevezett oktatási intézményekben sem tudom elképzelni, hogy a társadalomismeret órán a történelem érettségire való tisztességes felkészítés mellett még akad idő egy kis filozófiára, szociológiára, szociálpszichológiára, vagy egyéb társadalomtudományokra olyan minőségben, amelynél már azt mondhatjuk, hogy valóban sikerült az adott tudományterületre jellemző szemlélet, és látásmód átadása a fiataloknak.
Az új Nemzeti Alaptanterv tervezete (továbbiakbak Nat), negyedik fejezetében, önálló műveltségi területként határozza meg az „ember és társadalom” témakörét. Ebben, sok egyéb mellett fontos fejlesztési területként jelöli meg hazafias nevelést, és a nemzeti öntudat erősítését. Ehhez a gondolathoz csatlakozva kiemelt fejlesztési célként határozza meg a nemzettudat és állampolgári ismeretek kialakítását, tudatosítását, fejlesztését. Ennek ellenére semmilyen részletezés nem szerepel arra utalóan, hogy ezt milyen formában, keretek között kell megvalósítani? Ugyanakkor számos más, szinte feldolgozhatatlan mennyiségű fejlesztési célt utal ennek a műveltségi területnek a felelősségébe. A hazafias nevelés kérdése már régóta napirenden van, és végre a döntéshozók is felismerték, hogy ez nem csak azt jelenti, hogy „balra át, tisztelegj” stb… Mindezt alátámasztják azok a jogi dokumentumok, amelyek egyre behatóbban foglalkoznak a kérdéssel. A Magyar Köztársaság Honvédelmi Miniszterének a „Magyar Honvédség tartalékos rendszere oktatási fejlesztéséhez kapcsolódó egyes feladatokról” szóló 95/2010. (XI.16.) HM utasításában foglaltaknak megfelelően a MH önkéntes tartalékos rendszerének védelmi tartalékos komponense 2011. január 1-jén megkezdte működését. Ezt követően jelent meg az ehhez kapcsolódó kormányhatározat (1029/2011. II. 22) 3. pontja, amely a nemzeti erőforrás minisztér és a honvédelmi miniszter részére az alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézményekben az állampolgári, honvédelmi ismeretek terjesztését célzó program kidolgozását és bevezetését. A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 21.§(1),j) pedig a kormány feladatai közé sorolja a köz, és a felsőoktatás keretein belül a honvédelmi nevelés programjának végrehajtását. A kiemelt fejlesztési célnak való megfelelésben problémát okozhat, hogy még a történelmet tanító tanárok sem egyeznek meg e kérdés fontosságában, és főleg nem tartalmában. Hiába az egyre pontosabb jogszabályi háttér, a „nagypolitika” törekvése a hazafias nevelés és nemzettudat erősítésének kérdésében érdemi előrelépés aligha várható. Ha valóban tartalommal szeretnénk megtölteni ezt a gondolatot, akkor a 10 % alternatív lehetőség elég kevésnek tűnik, a felülről, központilag meghatározott kerettanterv ezen részének megvalósítása pedig félő, hogy számos olyan iskolai tökéletlenséget felvet majd, ami miatt lehetetlen lesz megfelelni a célnak. Nem beszélve arról a nem éppen elhanyagolható dologról, hogy a középiskolák már egy majdnem kész, önálló identitását már nehezen feladó diákot kapnak, vagyis korábbi korosztályokban kell elkezdeni az alapok lerakását. A középiskolákban alternatív megoldásnak tartom pl. az 50 órás közösségi szolgálat igazolását mondjuk a hadisír gondozó által kiállított igazolással.
A tervezet erősen ideológiai alapú, az értékközvetítést keresztény-nemzeti felfogásban képzeli el. Pozitív törekvés, hogy támogatja az élménypedagógiát, és nem csak ismeretalapú kimeneti oldalról közelít. Ugyanakkor túl sok tantárgy keretében akarja a nevelési célokat megoldani, és a család feladatait is az iskolára hárítja. Az erkölcstani, filozófiai, vallástörténeti, társadalomismereti kérdésekben a tantárgyi integráció megvalósíthatóbb és realistább elképzelés, mint a tervezetben megfogalmazott prioritás-halmaz.
Általános, bevezető részhez:
VálaszTörlés„ A szülőkkel való együttműködés, a gyermekek családi neveléséhez nyújtott pedagógiai segítség, a szülői vélemények, javaslatok befogadása és hasznosítása a jó nevelés- oktatás nélkülözhetetlen feltétele, ezért az iskolának meg kell teremteni azokat a fórumokat, ahol a szülők és pedagógusok közötti tapasztalatcsere az együttműködés eredményessé válhat.” (6. oldal)
A fenti bevezető sorokat olvasgatva, némi malíciával azt is mondhatnánk, hogy egy kis kerülővel sikerült visszatérni az utópisták gondolati geneziséhez. Amellett, hogy a fenti mondat elég meseszerű, nehezen értelmezhető például az a kitétel, hogy miért csak az iskolának feladata megteremteni a párbeszéd kereteit akkor, amikor a másik oldal meglehetősen inaktív partnernek bizonyul (szülői értekezlet, fogadóóra, elektronikus napló stb…..).
Véleményem szerint értékközvetítésre lenne szükség, ha kell, akkor a szülők irányába is. Széleskörű konszenzus alakult ki abban, hogy a fiatalok értékrendjének formálásában több szereplő érintett. Az első –ilyen társadalmi intézmény- a család, amelynek értékorientációs törekvései nem minden esetben egyeznek meg, az iskola által közvetített értékekkel, ebben szerepe lehet a tudás egy bizonyos fokú devalvációjának (vállalkozó család), a közszféra pénztelenségéből fakadó megítélésnek is. A magyarországi civil szféra gyengesége, a szülő-iskola- diák párbeszéd elégtelensége is magyarázatot szolgáltat arra a kérdésre, hogy miért ilyen nagymérvű a meg nem értettség a diák nevelésében, erkölcsi fejlődésében résztvevő két, legfontosabb szereplőnek, a szülőknek és az iskolának. Az oktatási struktúra szinte követhetetlen változásai, az egyre bonyolultabb bürokratikus gátak, a rossz, vagy elégtelen kommunikáció az iskolák részéről mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a szülő ne akarjon, vagy egyre kevésbé tudjon azonosulni az iskola által felvállalt értékekkel. Mindemellett fontos látni azt is, hogy a megélhetési nehézségek sok esetben azt is jelentik, hogy a szülő az iskola bevonásával mintegy felmentve érzi magát a gyereke nevelése alól.
A másik fontos, a fiatalok értékrendjét alakítani tudó társadalmi intézmény maga az iskola. A rendszerváltás utáni változások az oktatás minden területén éreztették hatásukat. A szakemberek hiányától kezdve az elemi oktatási lehetőségek fenntartásáig, a sorozatos átszervezésekig számtalan problémával kell(ett) megküzdenie a fenntartóknak. Ebben a versenyhelyzetben, ahol az évenkénti beiskolázási adatok produkálása egy-egy intézmény fennmaradását jelentik, a diák egyre kevesebb figyelmet kap, és tény, hogy bár az iskolák alapító okirataiban számos hangzatos kijelentés szerepel az általuk közvetített értékekről, ezekből nagyon ritkán valósítható meg a töredéke is. Pedig az oktatásszociológiával foglalkozók számára már régóta ismert, hogy a szülők mintaadó szerepét egy bizonyos életkor után az iskolának kell, kellene átvennie.
Ember és társadalom
VálaszTörlésMár a műveltségterület elnevezése is „félelmet keltő” abban az értelemben, hogy milyen formában lehet szűkíteni azokat a kapcsolodó tudományterületeket, amelyek a témában érintettek. Sehogy. Legalábbis az elvárt céloknál ez nem jelentkezik. Az alábbi mondás jut eszembe mely szerint „sokat markol, de keveset kap”. Olyan tudományterületek kapnának létjogosultságot amelyek önállóan is nehezen férnének be az oktatási struktúrába, de így ömlesztve…..? A versenyistállóknak nevezett oktatási intézményekben sem tudom elképzelni, hogy a társadalomismeret órán a történelem érettségire való tisztességes felkészítés mellett még akad idő egy kis filozófiára, szociológiára, szociálpszichológiára, vagy egyéb társadalomtudományokra olyan minőségben, amelynél már azt mondhatjuk, hogy valóban sikerült az adott tudományterületre jellemző szemlélet, és látásmód átadása a fiataloknak.
Az új Nemzeti Alaptanterv tervezete (továbbiakbak Nat), negyedik fejezetében,
Törlésönálló műveltségi területként határozza meg az „ember és társadalom”
témakörét. Ebben, sok egyéb mellett fontos fejlesztési területként jelöli meg
hazafias nevelést, és a nemzeti öntudat erősítését. Ehhez a gondolathoz
csatlakozva kiemelt fejlesztési célként határozza meg a nemzettudat és
állampolgári ismeretek kialakítását, tudatosítását, fejlesztését. Ennek
ellenére semmilyen részletezés nem szerepel arra utalóan, hogy ezt milyen
formában, keretek között kell megvalósítani? Ugyanakkor számos más, szinte
feldolgozhatatlan mennyiségű fejlesztési célt utal ennek a műveltségi
területnek a felelősségébe.
A hazafias nevelés kérdése már régóta napirenden van, és végre a döntéshozók
is felismerték, hogy ez nem csak azt jelenti, hogy „balra át, tisztelegj” stb…
Mindezt alátámasztják azok a jogi dokumentumok, amelyek egyre behatóbban
foglalkoznak a kérdéssel. A Magyar Köztársaság Honvédelmi Miniszterének a
„Magyar Honvédség tartalékos rendszere oktatási fejlesztéséhez kapcsolódó
egyes feladatokról” szóló 95/2010. (XI.16.) HM utasításában foglaltaknak
megfelelően a MH önkéntes tartalékos rendszerének védelmi tartalékos
komponense 2011. január 1-jén megkezdte működését. Ezt követően jelent meg az
ehhez kapcsolódó kormányhatározat (1029/2011. II. 22) 3. pontja, amely a
nemzeti erőforrás minisztér és a honvédelmi miniszter részére az alap-, közép-
és felsőfokú oktatási intézményekben az állampolgári, honvédelmi ismeretek
terjesztését célzó program kidolgozását és bevezetését. A honvédelemről és a
Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető
intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény 21.§(1),j) pedig a kormány
feladatai közé sorolja a köz, és a felsőoktatás keretein belül a honvédelmi
nevelés programjának végrehajtását.
A kiemelt fejlesztési célnak való megfelelésben problémát okozhat, hogy még a
történelmet tanító tanárok sem egyeznek meg e kérdés fontosságában, és főleg
nem tartalmában. Hiába az egyre pontosabb jogszabályi háttér, a „nagypolitika”
törekvése a hazafias nevelés és nemzettudat erősítésének kérdésében érdemi
előrelépés aligha várható.
Ha valóban tartalommal szeretnénk megtölteni ezt a gondolatot, akkor a 10 %
alternatív lehetőség elég kevésnek tűnik, a felülről, központilag
meghatározott kerettanterv ezen részének megvalósítása pedig félő, hogy számos
olyan iskolai tökéletlenséget felvet majd, ami miatt lehetetlen lesz
megfelelni a célnak. Nem beszélve arról a nem éppen elhanyagolható dologról,
hogy a középiskolák már egy majdnem kész, önálló identitását már nehezen
feladó diákot kapnak, vagyis korábbi korosztályokban kell elkezdeni az alapok
lerakását. A középiskolákban alternatív megoldásnak tartom pl. az 50 órás
közösségi szolgálat igazolását mondjuk a hadisír gondozó által kiállított
igazolással.
A tervezet erősen ideológiai alapú, az értékközvetítést keresztény-nemzeti felfogásban képzeli el. Pozitív törekvés, hogy támogatja az élménypedagógiát, és nem csak ismeretalapú kimeneti oldalról közelít. Ugyanakkor túl sok tantárgy keretében akarja a nevelési célokat megoldani, és a család feladatait is az iskolára hárítja. Az erkölcstani, filozófiai, vallástörténeti, társadalomismereti kérdésekben a tantárgyi integráció megvalósíthatóbb és realistább elképzelés, mint a tervezetben megfogalmazott prioritás-halmaz.
Törlés